|

Vásárlási segédlet Navigon termékekhez
Hogy miért Navigon-t? Mitől jó ez? Egyáltalán mi ez a Navigon? Alábbi cikkünkkel igyekszünk segíteni a választásban.
A cég 1991-ben alakult Society for Digital Cartography CIS GmbH néven.
1996-ban, a vilgáon elsőként dobtak piacra konzumer kategóriájú GPS eszközt, AutoPilot 2000 néven.
2000-ben kiadják az első PocketPC-re fejlesztett navigációs szoftverjüket.
2002-ben, ismét a világon elsőként indítják el a TMC szolgáltatást, mely akkoriban igen nagy áttörésnek számító lépés volt.
2003-ban megjelentetik első teljes Európát átfogó navigációjukat, mely újdonságként tartalmazta a tárolható címeket, mint pl. az otthoni vagy munkahelyi címünk.
A 2004-es év nagy fejlesztéseket hozott a cégnek. Piacra dobnak autósoknak, bicikliseknek és gyalogosoknak szánt navigációs szoftvert, mely a Mobile Navigator 4-es nevet kapta. A program már kezelt külső GPS vevőt is, így régebbi PDA-kon is használható maradt. Még ebben az évben befejezik a Windows Mobile alapú okostelefonokra szánt változatát is.
2005-ben kezdik értékesíteni a Mobile Navigator 5-öt, mely nagy sikert arat a multi-platform kompatibilitása miatt.
2006-ban részesedést szereznek a Navteq térképgyártó vállalatban, ezzel nagy piaci előnyt szerezve.
2007-ben további fejlesztésekbe kezdenek a TMC-vel kapcsolatban és részt vesznek a Fujitsu Siemens Pocket LOOX™ N100, nagyon populárissá vált kézinavigációjának fejlesztésében.
A Navigon márkanév még nekünk is ismeretlenül csengett amikor először találkoztunk vele. Szakmabeliként először enyhe kétkedéssel fogadtuk, hiszen annyi kérész életű márka járt már a kezünk között. Azonban mikor megérkezett az első mintadarab, már a csomagolásra és a termék külsejére nézve is felkaptuk a fejünket. Aztán mikor bekapcsoltuk és mikor megtudtuk, hogy mi minden jár egy Navigon géphez...Lássuk sorjában.
Latest Map Guarantee (Legfrissebb térkép garancia):
Az első használatba vétel (GPS pozíciót kap a gép) után 30 napig ingyen letölthető egy teljes frissítés, a készülék gyártása és első használatba vétele között kiadott már gyárilag is a géphez adott térképekre vonatkozóan. Ezzel biztosak lehetünk benne, hogy már a vásárlás pillanatában is tökéletesen friss térképállományokkal autózhatunk.
Ez minden Navigon termékhez jár!
Fresh Map:
Eme szolgáltatás biztosítja nekünk, hogy gépünket sok éven át, elégedetten használhassuk. A szolgáltatás megvásárlásával jogosultak leszünk a vásárlástól számított két éven át, évi négy alkalommal frissÍteni készülékünket. A négy alkalom, negyedévenkénti frissítést jelent. Ez a szolgáltatás alap esetben 100 euro-ba kerül. Azonban a 7110 és 8110 típuskonál ingyen kapjuk a gép mellé. Illetve időszakos promóciók keretében, mint pl. a cikk megjelenésével egy időben folyó, készlet erejéig tartó akcióban a 2150-esek mellé, szoktak csomagolni egy kupont, mellyel 80% kedvezménnyel vásárolhatjuk meg ezt a szolgáltatást. Így igen alacsony összegért biztosak lehetünk benne, hogy még hosszú időn át jól használható eszközt vásároltunk.
Ez a szolgáltatás minden géphez megvásárolható!
Reality View Pro:

Szintén egy nagyszerű dolog, mely megkönnyíti a közlekedést. Az autópálya kijáratok sok esetben bonyolultak tudnak lenni, ha a sofőr először megy arra. Az ilyen utakon diktált nagy sebesség miatt nehezebb az előrelátó tájékozódás a kijáratoknál. Éppen ezért a Navigon minden eszközébe beleteszi ezt a szolgáltatást, melynek lényege, hogy a kijárat előtt a nézet mitegy "élőkép" szerűen jeleníti meg az előttünk lévő sávokat és a kijelzőn egyértelműen jelzi, hogy nekünk mely sávban kell haladnunk, hogy a kijáratnál, vagy szétválásnál a megfelelő úton haladjunk tovább.
Ez a szolgáltatás minden géphez alapból jár!
Lane Assistant Pro:

Ismét egy tájékozódást megkönnyítő momentum. Ha vezettünk már valamely nagyvárosban, ahol egy egyszerű főútvonalon is akár 6-8 sáv halad párhuzamosan, nem könnyű időben kitalálni, hogy melyik lesz a nekünk megfelelő. Ezért találta ki a Navigon ezt a szolgáltatást, mely időben és egyértelműen jelzi, hogy melyik sávot válasszuk a megfelelő úticél eléréséhez.
Ez a szolgáltatás minden Navigon gépben benne van!
A fentebb felsorolt kiegészítések mind-mind a mi kényelmünket szolgálják, ezzel is emelve a fényét a márkának. A navigációs eszközök piacán meglehetősen nagy tumultus alakult ki mostanság. Nagyon sok márka jön létre és ezzel párhuzamosan sok szűnik meg. Éppen ezért fontos, hogy van olyan nagy nevű A-Brand, aki hajlandó emberséges árakon ilyen széles értéknövelő szolgáltatásokat nyújtani az eszköz mellé. Nagyon fontos, hogy kellemes nyugalommal vásárolhatjuk meg a terméket, hiszen biztos, hogy a Fresh Map szolgáltatásnak köszönhetően akár évek múlva is használható lesz az eszköz arra, amire kitalálták.
Fontos momentum egy eszköz vásárlásánál, hogy mennyire gyorsan és egyszerűen kezelhető, hiszen sok esetben, amit persze nem szabad :), vezetés közben fogjuk a következő úticélt beütni. Többek között ezért volt kiemelkedően használható számomra az eszköz, mikor az új 1200-as gépet teszteltem. (KLIKK) A menürendszer egyértelmű, gyorsan használható. Igaz, nincs animált gombsor, kifejezetten idegesítő kattogás a gomb megnyomásakor, mint egyes termékeknél, de ez talán nem is akkora baj, ha a valós célt nézzük. Továbbá nincs 3 dimenziós navigáció. Na bumm.
Egy Navigon gép legfőbb előnye, hogy nincs olyan kezdő felhasználó, aki nem tudná kezelni első ránézésre. Egyszerűen ennél egyértelműbben nem lehetne menürendszert gyártani.
És íme a bizonyíték, hogy nem csak jártatjuk a szánkat. Tényleg ennyire egyszerű a menürendszer kezelése, bármilyen hihetetlen:

A főmenü képe

Az úticél megadását itt kezdjük

Ország, majd város megadása

Közterület megadása

Itt már csak a számra kell böknünk és mehet is a navigáció!

És íme egy működés közben képernyő. A POI pontok megjelenítése egyenesen csodás!
És végül egy kis összehasonlítás, hogy milyen különbségekkel rendelkeznek a termékek:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||||||||
| 1200 | 3,5" | Kelet-Európa | nincs | nincs | van | van | van | 100€ | |||||||||
| 1210 | 3,5" | Kelet-Európa | nincs | nincs | van | van | van | 100€ | |||||||||
| 2110max | 4,3" | Teljes-Európa | nincs | nincs | van | van | van | 100€ | |||||||||
| 2150max | 4,3" | Teljes-Európa | van | van | van | van | van | 20€ | |||||||||
| 7210 | 4,3" | Teljes-Európa | van | van | van | van | van | 100€ | |||||||||
| 8110 | 4,3" | Teljes-Európa | van | van | van | van | van | ingyenes |
Lássuk, hogy milyen működés közben a Navigon 2150Max!
| Linkajánló: | |||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
www.pdastore.hu - © NetAssist Kft. - 2005-2008. [Design: RoBfeatDekS - Code: RoB - Hosted by: Exceex Online] |