NDrive G800S készülékteszt

 

Elöljáróban annyit, hogy én is először találkozom a márkanévvel, így körülbelül annyi információ ugrik be a márkanév első hallatára, mint a kedves Olvasónak! Nagyjából nulla. Éppen ezért vettem érdeklődéssel kezembe a frissen érkezett terméket.

 

Nézzük a céget…

 

Amennyi kiderült a hivatalos honlapjukról, hogy Portugáliában vannak. Az, hogy a cég valamely mediterrán országban székel, viszonylag gyorsan feltűnt, tekintve, hogy a site első behívásra portugálul „szólt” hozzám. Jobb felső sarokba kattintva máris angolra váltok, hogy azért mégis értsek már meg valamit az egészből. Aztán jól bevált szokásomhoz híven elkezdem keresni a cég történetéről szóló részt, de sajnos nem leltem. Jöjjön a régi módszer, Wikipedia. Nahát, úgy látom Ők sem sokkal okosabbak nálam. Annyit írnak, hogy az NDrive gyárt navigációs eszközöket, illetve telefonokat és navigációs szoftver navigációra alkalmas készülékekre. Illetve, hogy a cég központja Oportóban, Portugáliában van. Na meg, hogy a globális szlogenjük: „NDrive your way.” Ami annyit tesz, hogy „NDrive az utad.” Elmés, velős, rövid, amolyan szlogennek való. Mondjuk érdekes, hogy ezek a navigáció gyártók mindig az én utamat akarják firtatni…My Way…Igen, erre gondoltam.

 

Lássuk a medvét…

 

Kibontom gyorsan, kíváncsi vagyok a kicsikére. Piros, fehér, fekete kis méretű doboz, igényes grafikai megoldásokkal. Ez most egy plusz pont. Kezembe akad a gép. Akkora, mint egy átlagos 4.3”-os PNA. Kellemes, csúszásgátlós műanyag, vagy gumi felülete van. A kijelző alatt szolid NDrive logó. Bal felső sarokban még szolidabb G800-as típusszám. Mint elegáns lopakodón a felségjelzés. A G800 az NDrive-nál a legnagyobb terméket jelenti.

 

Típusszám alatt piros visszajelző fény. Illetve csak akkor piros, ha töltöm. Gondolom zöld lesz, ha feltöltött. Felette egy nyújtottabb, szintén műanyag, szintén lednek látszó valami. De nem pislog. A hivatalos oldal szerint akkumulátor státusz visszajelző. Nem tudom ez mit takar, de biztos. Bal oldalán van a 3,5-es jack csatlakozó, alatta pedig a miniUSB, ami egyúttal töltőcsatlakozó is. Még egy piros nyuszi az üzenőjébe. Alul semmi, na nem úgy, hanem alul semmi nincs rajta. Eltekintve két kis bemélyedéstől, ahova az autós tartó veti meg majd kis „lábait”. Jobb oldalon SD kártya slot. Benne egy kék, jelöletlen kártya. Gondolom ezen vannak a térképek. Felette a reset gomb. A hátán a hangszóró nyílás és igen, egy stylus sarokban. Most, hogy rájöttünk, van veséje…tehát kiveséztem….Azt a mindenit de durva humorom van :) , jöjjenek a tartozékok.

 

Van benne egy hálózati töltő, autós töltő, USB kábel és autós tartó. Az első háromra nem térnék ki, aki nem hiszi el, járjon utána. Lássuk a tartót. A nyak egy három tagból álló, elég masszív alkotmány. Első tagon cuppan az ablakra. Fordítós és nem lenyomós rögzítése van. Kinek a pap, kinek a papné...

 

Második tag dönti és emeli a gépet, harmadik tag oldalra forgatja. A tartó konzolon elsőre meglepődök. Mint valami hamutál. Vagy nem tudom. De furcsa. Nem a megszokott döntött hátlap, hanem tök egyenes, mindenféle lyukakkal. Ez még lehet jó is. Majd kiderül használat közben. A két rész összecsúsztatása egyszerű. Szétszedni is. Még egy plusz pont. A legtöbb tartót egyszerűen nem lehet leműteni miután felkerült a helyére. Ez kiválóan lejön. Ráteszem a tartóra a gépet és rájövök a lyukak mibenlétére. Hátul a nagy, a hangszóró. Alul a kettő, ami belepattan a navi aljába. Sarokban pedig a stylus. Elmés. Elmés.

 

Ja és felül van a bekapcsoló gomb. Megnyomom…

 

Megjelenik a Főmenü.

 

 

Ikonok:

 

Navigáció: Egyértelmű.

 

Multimédia: Meglepően sokat tudnak az itt található funkciók.

Van benne:

 

Zene: WMA9, MP3 és WAV formátumokat játssza le

 

Fénykép: JPG, GIF, BMP és PNG képeket tud megjeleníteni

E-Book: TXT formátumot ismer

 

Video: WMV, AVI és ASF videókat ismer.

Játékok: Na neee…Máris látom lelki szemeimmel az örömittas taxisofőröket, hogy végre lesz mivel elütni a várakozással telő idejüket.

Játszhatunk:

Bubbles-t: Ugyanolyan, egy csoportban bandázó színes buborékokat kell egy ujjnyomással kiütni. Elmét próbáló játék.

 

Breakout-ot: Alul csíkocsak, felül téglák. Golyó repked, alul mindig vissza kell ütni. Hát megint

Ntris-t: Mint a Tetris...

Memory-t: Klasszikus megjegyzős, párosítós.

 

Bluetooth:

 

Bluetooth-os kihangosítás, hogy mobiltelefonunkon zajló beszélgetéseket is ezen a készüléken tudjuk lebonyolítani. Kiválóan működött HTC Touch Diamond-ommal. A telefon üzemmódban azt a híváslistát látjuk, amit a PNA-n keresztül bonyolítottunk. Nem mondom, hogy minden csúcsot megdöntött, de ha nincs más eszközünk és szeretnénk elkerülni némi büntetést, akkor kompromisszummal, de használható minőséget nyújt ez a funkció.

 

Súgó:

 

Egy komplett, 14 nyelves leírást találunk itt a gépről. Érdekessége, hogy tele van képekkel,így könnyebben értelmezhető lesz mindenki számára. Érdekes, hogy ezt az anyagot, az SD kártyán találjuk, méghozzá egy index.html-el kezdődő struktúrában. Ezek szerint a gépben van egy HTML-re alkalmas megjelenítő. Itt a remek lehetőség a kreatív tulajdonosoknak, hogy valahogy internetböngészére bírják!

 

Rendszer:


Ez gyakorlatilag az eszköz összes beállítását fogja össze. A hangerő, tápellátási beállítások, világítás, dátum és idő, nyelvezet állítágatására van lehetőségünk. A hangerő gomb alatt találjuk az FM transmitter ki- és bekapcsoló gombját. Ezt is kipróbáltam. Nem mondom, hogy audiofil élmény volt, de a célnak megfelel. Viszont nagyon fontos, hogy ha megy az FM transmitter, akkor a gép saját hangja ki lesz kapcsolva. Tehát ha Zsuzsanna elnémul, akkor keressük az FM transmitter beállításokat.

 

Navigáltam is

  

Nos igen, használtam arra is, amire elsősorban kitalálták. Gyakorlatilag egy letisztult, egyszerű szoftvert kapunk ezzel a géppel, amitől ne várjunk csodákat. Képes navigálni címre, POI pontokra, koordinátára. Bárhova mentem vele, azt megtalálta, hülye útvonalakat nem keresett, gyakorlatilag tette a dolgát. Három féle tervezési metódust ismer: Leggyorsabb, Legrövidebb és Gyalogos. Én a leggyorsabbat használtam.

 

Navigáció közben gyakorlatilag a lehető legminimálisabb információ mennyiséget kapjuk, amire valóban szükségünk lehet. Látjuk az általunk éppen használt utat sárga vonalként, azon egy téglaszínű vonal, mely az útvonalunkat jelképezi. A többi út fehér. A környezet pedig egy egyszerű homokszínt kapott. Nincs 3D és egyéb grafikai csoda. Ezek mellett a POI pontok jelennek meg jelképes ikonokkal, hogy gyorsabban megtalálhassuk. Illetve az általam tesztelt G800S-ben időnként feltűnt egy-egy 3D-s épület. Csak a nevezetes épületeket tartalmazza. De szerintem már ez is sok.

 

Navigáció közben a következő információkat kapjuk még, balról jobbra:

Következő manőver iránya, addig hátralévő távolság méterben

Hátralévő idő a végcélig

Hátralévő távolság a végcélig

Sebesség korlátozás

A képernyő alján, középen aktuális tartózkodási helyünk neve.

 

10 deka, maradhat?

 

Szerintem ez a gép egy érdekes helyzetet teremt ezen a piacon. Adott egy márka, ami ránézésre igényes, piackövető, európai. Adott egy gép, ami minden funckióját kiválóan ellátta a teszt alatt, külsőre igényes, különösebben még csak nem is csúnya. Hozzá adott egy szoftver, ami picit olyan, mintha időgépbe kerültem volna és 10 évvel ezelőtt írnám ezt a tesztet. Mindezt megkapjuk egy erősen nyomott áron, főleg, ha a legkisebb tesót nézem. (KLIKK) És ami talán a legfontosabb ebben a gépben, ezért az összegért egy jogtiszta, gyártó által támogatott szoftvert kapunk. Tehát. Kinek ajánlom? Aki nem szeretne 3dimenziós Parlamentet bambulni vezetés helyett, aki nem szeretné az erősen gyerekcipőben járó TMC-vel borzolni az idegeit, vagy aki nem szeretné saját autója képét látni navigálás közben. Mert azért valljuk be, egy navigációs eszköz elsődleges célja, hogy eljuttasson minket A-ból B-be. Hogy eközben milyen egyéb szaloncukrokkal dobál meg minket, az már mellékes...

 

-ba-

On Air

 



Linkajánló:
Hiteligény

www.pdastore.hu - © NetAssist Kft. - 2005-2008. [Design: RoBfeatDekS - Code: RoB - Hosted by: Exceex Online]

free hit counter